Környezetvédelmi előírások és nyilatkozatok

Összesen 191 nemzet, szinte valamennyi szuverén állam és az Európai Unió ratifikálta a Párizsi Megállapodást, amelyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést jóval 2,0°C [3,6°F] alatt, az iparosodás előtti szinthez képest pedig 1,5°C [2,7°F] alatt tartják ⁽¹⁶⁾. Mivel az épületek nagymértékben hozzájárulnak a globális CO₂-kibocsátáshoz, a kormányok a nem kötelező erejű keretjogszabályokon vagy ajánlásokon túl egyre inkább kötelező érvényű irányelvek, elfogadott szabályok és rendeletek felé mozdulnak el, amelyek az épületek CO₂-csökkentését nem választhatóvá, hanem kötelezővé teszik.

Az épületek energiateljesítményéről szóló uniós irányelv (EPBD) energiateljesítményre vonatkozó minimumkövetelményeket állapít meg annak érdekében, hogy 2050-re megvalósuljon a nagy hatékonyságú, szén-dioxid-mentes épületállomány. Az európai országok az EPBD-t a nemzeti szabályozások kidolgozásával és érvényesítésével hajtják végre. Németország például az EPBD-t a Gebäudeenergiegesetz (GEG), azaz az épületenergetikai törvény révén hajtotta végre, amely különböző intézkedéseket tartalmaz, többek között a 290 kW [82,5 tonna vagy 98 9520 BTU/h] feletti fűtési és hűtési kapacitású, nem lakóépületekre vonatkozó épületautomatizálási rendszer telepítésének követelményét ⁽¹⁷⁾. 2030-tól ez a kapacitáskorlátozás 70 kW-ra csökken. Egyes amerikai városokban, például New Yorkban, szigorú energiaügyi előírások, például a 97-es helyi törvény, kibocsátási határértékeket állapítanak meg, és 2024-től kezdődően büntetéseket szabnak ki. Például egy 9000 m²-es [100,000 sq ft] épület tulajdonosa, aki minimális lépéseket tesz a kibocsátás csökkentése érdekében, akár 1 millió USD bírságra is számíthat ⁽¹⁸⁾. Kína „kettős szén-dioxid-kibocsátási" célkitűzése, amely szerint 2030-ra el kell érnie a kibocsátási csúcsot, és 2060-ra karbonsemlegesnek kell lennie, vezetett az épületek energiatakarékosságára és megújuló energiafelhasználására vonatkozó 2022-es általános szabályzathoz, amely Kína első kötelező szabályozása az épületek kibocsátására vonatkozóan ^{(19; 20)}. Az indiai Energiatakarékossági Fenntartható Építési Szabályzat (ECSBC) bevezette a kereskedelmi épületek energiateljesítményére vonatkozó szabványokat, és több állam jogilag kötelezővé tette azt ^{(21; 22)}. Ezeket az intézkedéseket gyakran az épületek tulajdonosai számára nyújtott pénzügyi ösztönzők is támogatják.

2024-re azonban csak 88 ország fogadott el legalább egy városban épületenergetikai szabályzatot. E szabályzatok 55%-a 2015 óta változatlan maradt, és potenciálisan nem felel meg a modern, nagy teljesítményű szabványoknak ⁽²³⁾.

A szén-dioxid-mentesítési célok elérésére irányuló növekvő nyomás miatt várhatóan egyre több ország fog a nem kötelező erejű keretjogszabályokról vagy ajánlásokról a CO₂-kibocsátás csökkentését célzó kötelező erejű szabályozásokra áttérni. Míg számos szabályozás az üzemi kibocsátások csökkentésére összpontosít, a beépített szén-dioxid-kibocsátás is egyre inkább a jogalkotás ellenőrzése alá kerül, ami szükségessé teszi a termékek beépített kibocsátásának dokumentálását. A környezetvédelmi terméknyilatkozatok (EPD-k) ezt a célt szolgálhatják. Az EPD-k olyan szabványosított, függetlenül ellenőrzött dokumentumok, amelyek átlátható, számszerűsíthető adatokat szolgáltatnak egy termék környezeti hatásáról annak teljes életciklusa során, beleértve, de nem kizárólagosan a szén-dioxid-kibocsátást.

2024 elejére világszerte több mint 120.000 EPD ⁽²⁴⁾ létezik az építőipari termékekről, amelyek széles körben elterjedtek Európában, Amerikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten ⁽²²⁾. Bár az EPD-k jelenleg többnyire önkéntesek, a gyártók mégis használják őket a szén-dioxid-kibocsátás átláthatóságának bizonyítására, a zöld állítások alátámasztására, valamint termékeik fenntarthatóként történő forgalmazására. Ezen túlmenően számos zöld építési tanúsítvány, például a LEED, a BREEAM, a DGNB és a Living Building Challenge, kreditpontokat ad az EPD-ben szereplő anyagok használatáért ⁽²⁵⁾. Ezek a tanúsítványok jelentős értéket képviselnek, és egyes ázsiai városokban a zöld épületek bérleti díja akár 28%-kal magasabb is lehet ⁽²⁶⁾.

A szabályozás azonban szigorodik. Franciaországban és Németországban a vállalatoknak minden olyan építési termékről, amely környezetvédelmi szempontból kifogásolható, EPD-vel kell rendelkezniük. Norvégia a nagy közprojektek esetében legalább tíz termékre vonatkozó EPD-t követel meg, Olaszország pedig előírja, hogy a középületekben az újrahasznosított tartalom adott minimális százalékos arányban legyen jelen. Hasonlóképpen Dánia, Finnország és Svédország is megköveteli az épületek megtestesült szén-dioxid-kibocsátásának értékelését, és az EPD-k szolgálnak a megfelelés bizonyítékául ⁽²²⁾.

2028-tól kezdve az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv (EPBD) előírja, hogy az EU tagállamaiban minden 1000 m²-nél [10 000 sq ft] nagyobb méretű épületben értékelni kell a beépített szén-dioxid-kibocsátást, és ezt a követelményt 2030-ig minden új épületre ki kell terjeszteni. Ezek a közelgő követelmények várhatóan jelentősen növelni fogják az EPD-adatok iránti keresletet, megszilárdítva szerepüket a fenntartható építési gyakorlatban ^{(27; 28)}.